Oldalak

2014. augusztus 26.

Sárgarépás-barackos bébiétel






Mostanra kiderült, hogy a barack igen nagy kedvenc. :) A sinlac pép is bevált, így ideje volt, ismét újítani. A sárgarépa igazából a második zöldség, amit a Csemete kóstol. A brokkolis bébiételből ugyanis hősiesen evett tíz kanállal, aztán hirtelen elég lett. :) Hát meg kell hagyni, hiába a több vízben főzés és alapos pépesítés, azért a brokkolinak brokkoli íze marad. Az pedig cseppet sem hasonlít a barackra. :D De nem adom fel, majd kicsit később újra próbálkozunk. Addig is gondoltam kipróbáljuk a sárgarépát, ami az én személyes kedvencem. Anyu mesélte, hogy picinek is sok répát ettem, így gondoltam, hátha nem csak én fogom szeretni a párolt répát a családban. Már harmadik alkalommal csináltam ilyen bébiételt és úgy néz ki, nem leszek egyedül a répaszeretettel. ;)
Azért persze került mellé egy kis barack is, biztos, ami biztos.

Elkészítés:
  1. A sárgarépát alapos tisztítás után vékony karikákra vágjuk, kevés vízben puhára főzzük.
  2. Az őszibarackot megmossuk, meghámozzuk, majd a húsát kockákra vágjuk. A répával együtt botmixerrel pürésítjük
  3. Elkészítjük a sinlac alappépet, majd hozzákeverjük a pürét egy kávéskanálnyi hidegen sajtolt növényi olajat* és már lehet is kanalazni. :)






Mennyiségeket azért nem írok, mert bár a sinlac receptfüzetben pontos adagok vannak feltüntetve, azért mindenki a saját gyermeke ízléséhez igazítja azokat. Nálunk van mikor több gyümölcs kerül bele, így kicsit lazább lesz a pép. Főleg, ha nagyon meleg van, mert akkor jobban csúszik a több folyadék. Van, hogy menet közben igazítok még az összetételen, mert nem sikerül elsőre eltalálni. :)

*A hidegen sajtolt növényi olajokban található omega-3 zsírsavak nagyon fontos szerepet játszanak az egészséges idegrendszer fejlődésében.

2 megjegyzés:

  1. Klassz, hogy van még egy "nyuszi" a családban! ;) Éljen a répa! Ember legyen a talpán, aki ki mer majd állni a Lekisebb Ugrifülessel füttyversenyezni. :D Örülök, hogy újabb zöldség került a szeretem-listára. :) Ügyik vagytok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy! :) Most aztán fülig ér a szám! Köszönjük szépen! :D ♥

      Törlés