Oldalak

2015. január 14.

Gyümölcsrizs - Csemetekonyha






Megmondom őszintén, én nagyon kedvelem a rizst. Amellett, hogy igen sok fajtája létezik, roppant változatosan elkészíthető eledel. Szeretem rizottónak, rizses húsnak, csak simán párolva, köretnek, némi zöldséggel, levesbetétnek, felfújtnak, mindenhogy. De a legnagyobb favorit a tejberizs. :D Ideje volt, hogy Csemete is megkóstolja a "gyerektejberizst". Még mindig nem készítem tejjel az ételeit és cukrot sem használok, így persze kicsit más a végeredmény, de neki ízlett -és fura mód nekem is, pedig én már tudom mihez hasonlítani :) - és csak ez a lényeg. :D






Elkészítés:
  1. Egy kis bögre rizst (~1,5 dl) alaposan átmosunk. Egy kis fazékban vizet forralunk, amit gondolatnyi sóval ízesítettünk. A rizst a forrásban lévő vízbe szórjuk, majd addig főzzük, míg krémes állagú lesz és a rizsszemek majdnem teljesen szétfőnek. Főzés közben a vizet pótoljuk, ha szükséges.
  2. Egy adagot kiveszünk, a többit kihűtjük, majd lefagyasztjuk későbbi felhasználásig. Esetleg néhány adagot a hűtőben is tárolhatunk, jól záródó dobozokban egy-két napig.
  3. A rizst langyosra hűtjük, majd megtisztított, hámozott, kockára vágott gyümölcsöt adunk hozzá. Ez lehet alma, körte, banán, narancs -filézve-, szilva, barack, meggy... Bármi, ami van otthon és a csöppség szereti. :) Itt épp alma-szilva-narancs trió.
  4. A rizst a gyümölcsökkel együtt átturmixoljuk, majd tálaljuk.




2 megjegyzés:

  1. De jó dolga van a Csemetének! Ez bizony nagyon finom étel, pláne gyümölcsökkel felturbózva. :)
    Én is szeretem a rizst, csak köretnek nem annyira, inkább egytálételnek. És nálam nem a tejberizs, hanem a rizskoch a favorit, de rögtön utána ott a tejberizs. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :D Igen, bizony, a rizskoch is nagyon finom. :) Remélem Csemete majd azt is ilyen lelkesedéssel fogja csápolni. :D

      Törlés