Oldalak

2015. szeptember 19.

Tejszínes-csirkés tagliatelle, kecskesajttal és mézes mandulával sült körtével












Ez az étel több okból is igen kedves számomra. Már ha lehet egy ételről ilyesmit mondani. :) Egyrészt azért, mert az idei balatoni nyaralás alatt néhányszor megálltunk Szigligeten az Aranypatkó vendéglőben és egy ott kóstolt fogás ihlette. :) Másrészt -és ez az igazán fontos- azért, mert a hozzá használt kecske krémsajtot régi barátainktól kaptuk kóstolóba. Ők is tagjai a Borostyán Szociális Szövetkezetnek, ami több igen lelkes termelő összefogásából alakult. A régi barátokat még párom révén ismertem meg, mert a fiatalemberrel együtt jártak egyetemre, ráadásul mindketten egy városból valók. :) És hogy még érdekesebb legyen a történet, ennek a szövetkezetnek két olyan ember is tagja, akik pedig nekem voltak évfolyamtársaim a főiskolán, akik azóta is egy pár két csodás csemetével. :) Kicsi a világ. És mi annyira örülünk neki, hogy ezek a kedves emberek, akiket ismerünk, most együtt váltják valóra az álmukat. :)


 






Hozzávalók 4 személyre:
A tejszínes-csirkés tagliatelléhez:
1 egész csirkemellfilé
3-4 ek. olívaolaj
néhány ág friss kakukkfű

bors
1,5 dl tejszín
3-4 ek. kecske krémsajt
40 dkg durum tagliatelle

A sült körtéhez:
4 db érett körte
4 ek. kecske krémsajt
2 marék mandula
4 tk. méz
1 ág friss kakukkfű

  1. A mandulát száraz serpenyőben megpirítjuk, de csak míg illatozni kezd. A körtéket megmossuk, a kocsány felőli végüket levágjuk. Ez nagyjából a gyümölcs 1/3-a. Az alsó, szélesebb rész belsejét kiskanállal óvatosan kiszedjük. Az így kapott gyümölcsökbe töltjük a kecske krémsajtot, a tetejére mandulát -ebből egy keveset félre teszünk a tálaláshoz- halmozunk, megszórjuk friss kakukkfű levelekkel és megcsorgatjuk mézzel. 
  2. A töltött körtéket sütőtálba sorakoztatjuk, visszarakjuk a levágott részeket és 200°C-ra előmelegített sütőben ~12 perc alatt készre sütjük. Kivesszük, melegen tartjuk.
  3. Míg a körte sül, elkészítjük a tejszínes tésztát. A tésztát enyhén sós vízben kifőzzük. Leszűrjük, melegen tartjuk.
  4. A megtisztított húst felkockázzuk,fűszerezzük sóval, borssal, majd serpenyőben felhevített olívaolajon pirosra sütjük. Felöntjük tejszínnel, hozzáadjuk a kecske krémsajtot, fűszerezzük kakukkfűvel, majd beforraljuk. 
  5. A kész tejszínes raguba forgatjuk a tésztát. Néhány pillanat alatt átforrósítjuk és a sült körtével együtt tálaljuk.









https://www.facebook.com/Borosty%C3%A1n-Szoci%C3%A1lis-Sz%C3%B6vetkezet-358735880984051/timeline/

 Nézzetek be hozzájuk, katt a képre! :)
 

2 megjegyzés:

  1. Annyira guszta, hogy leeszem a képről! :) Szerintem simán be tudnék termelni belőle két tányérral is, mert csupa finomság van benne. A fotók nagyon-nagyon tetszenek! :) Az a körte...! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D De örülök, hogy ennyire tetszik! :) ...igen, a körte... :D
      Máris csomagolom, a körtéket külön, nehogy elhagyják a kalapjukat! ;)

      Törlés