2015. január 31.

Fűszeres fetakrém - olívabogyóval és aszalt paradicsommal










Szeretjük az ilyen sós krémeket. Leginkább azért, mert a variálhatóságuk végtelen. :) Az ember mindig azt tesz bele, amihez épp kedve van, vagy amit talál. A legjobb, ha a kettő együtt jár. ;) Most épp ez a variáció a favorit.  Tehetjük pirítósra, sós kekszre, vagy akár készíthetünk belőle vendégváró falatkákat. Kicsit több tejföllel, vagy joghurttal mártogatósnak is klassz. :)




 





Hozzávalók 4 személyre:
A fetakrémhez:
20 dkg feta sajt
3 evőkanál tejföl
3 evőkanál natúr joghurt
3 dkg kéksajt
3 dkg olajban eltett aszalt paradicsom
10 szem fekete olívabogyó
1 teáskanál olaj (az aszalt paradicsomról)
1 teáskanál citromlé
bazsalikom
oregánó

A tálaláshoz:
3-4 db kifli
koktélparadicsom
uborka
fekete olívabogyó


  1. A fetát és kéksajtot villával összetörjük. Hozzáadjuk a tejfölt, joghurtot, citromlevet és olajat, majd alaposan kikeverjük a krémet. 
  2. Az olívabogyót és aszalt paradicsomot apró kockákra vágjuk és a fűszerekkel együtt a krémhez adjuk. Átkeverjük, majd néhány órát a hűtőben pihentetjük. 
  3. A kifliket felkarikázzuk, ráhalmozzuk fűszeres krémet, majd felkarikázott koktélparadicsommal, olívabogyóval és cikkekre vágott uborkával díszítjük.











A receptet megtaláljátok a Kifőztük februári számában is. :)

2015. január 30.

Narancsos sárgarépaital






Ezt az itókát mindenképpen ki akartam próbálni. Na nem, mintha nem ittam volna már ilyet, sokkal inkább az eltevése érdekelt, hogy Csemetének is készíthessek. Persze mint minden gyümölcs- és zöldséglé ez is frissen az igazi, de kiránduláskor, vagy séta közben aligha van az ember hátizsákjában gyümölcscentrifuga. :D Helyette van néhány kis üveg rostos üdítő. :) Kicsit megilletődtem, mikor a "centrifugálás" után olyan kevéskének tűnt a nedű, de kiszámoltam, hogy sokkal, de sokkal olcsóbb, mint a bolti, úgyhogy legközelebb dupla adagot készítek. :)




 

Hozzávalók:
1,5 kg narancs
80 dkg sárgarépa


  1. A sárgarépát megtisztítjuk, megmossuk, majd ~2 cm-es karikákra vágjuk. 
  2. A narancsot is megmossuk, majd a héját a fehér hártyával együtt levágjuk. A gerezdeket elválasztó hártyák közül -éles késsel, óvatosan- kivágjuk a gyümölcshúst. Egyszóval kifilézzük a narancsot. :)
  3. Az előkészített sárgarépa és narancs levét gyümölcscentrifugával kinyerjük. 
  4. Az italt 2 dl-es tiszta, száraz üvegekbe töltjük, majd sérülésmentes, ép tetővel lezárjuk azokat.
  5. Egy nagy fazékba sorakoztatjuk az üvegeket. Az edényt feltöltjük annyi vízzel, hogy az az üvegek nyakáig érjen, majd kis lángon ~2 órán át gyöngyözve forraljuk. Az elkészült italt a vízen hagyjuk kihűlni. Ezután mehetnek a kamrapolcra. :)








Nekem ebből a mennyiségből kicsit több, mint 1 liternyi itóka lett. Ez persze függ attól is, hogy a narancs és a sárgarépa mennyire lédús.

2015. január 29.

Fogas kérdés






Fogmosás. Ez aztán a fogas kérdés! :D Mikor kezdjük? Mivel? Hogyan? Hányszor? Bizony eljött az ideje annak, hogy Csemete rendszeresen fogat mosson. Mert nagyon kell vigyázni a fogincokra, ha az ember azt szeretné, hogy a csemetéje jó fogakkal jókat egyen. :D
Néhány hete, mikor a doktornéninél jártunk, alaposan kitárgyaltuk ezt a témát. Persze utánaolvastam a dolgoknak, de azért mégiscsak jobb, ha az ember lánya erről beszélget egy gyermekorvossal. 
Így hát, mikor hazaértünk, előkerült a fiókból a kis kezdő fogkefecsomag és minifogkrém. :D ...mert aki már hat foggal vigyorog a világra, annak kérem komoly felszerelés dukál. :D 
...és aznap este elkezdtünk gyakorolni. Először az első fogkefével. Ami sokkal inkább egy fura rágóka, de a célnak pont ez a jó, mert így a Csöpp hozzászokott a formához, a mozdulatokhoz és ahhoz, hogy naponta egyszer ezzel a bigyóval anya végigcsiszitolja a fogakat. 
Két hét után jött az újabb lépés, a kettes számú gyakorló fogkefével, ami már sokkal inkább fogkefeforma. :D Igaz, még kis gumitüskék vannak a fején, de már majdnem olyan, mint az igazi. Erre már tettem egy gondolatnyi babafogkrémet is.
Néhány napja -egy hét "majdnemfogkefe" után- kipróbáltuk az Igazi minifogkefét. Mostanra Csemete ügyesen megtanulta, hogy hogyan kell tartani a buksiját és a száját, ha jön anya és mondja, hogy: -Lefekvés előtt meg kell mosni a fogacskákat. :) Persze ez még korántsem igazi fogmosás, még nincs öblögetés és TV Macit megszégyenítő gurgulázás. De szépen lassan ez is megszokottá vált és egyelőre ez a legfontosabb. :)

2015. január 28.

Mogyorós-csokoládés banánkenyér












Mióta Csemete gyümölcsöket is eszik, ipari mennyiségben fogy nálunk a banán (is). Eddig nemigen fordult elő, hogy elkezdtek volna megbarnulni, vagy túlérni, de a legutóbbi "szállítmány" már beszerzésekor is -hát hogy is fogalmazzak- túl volt a fénykorán. :D Ettől függetlenül persze a világon semmi baja nem volt, hacsak az nem, hogy nem győztük elég gyorsan enni. Így aztán néhány mégis elérte azt az érési fokot, amikor már nagyobbfajta átalakulás kell ahhoz, hogy az ember jóízűen megegye őket. :D Régebben sütöttem már banános süteményt, de arra emlékeztem, hogy ahhoz jóval kevesebb gyümölcs kell, ezért elkezdtem receptet keresni. ...amit persze, hogy kicsit átvariáltam. :D A sütési idő kicsit hosszabb lett, mint amire számítottam, de nagyon megérte kivárni, mert a végeredmény egy nagyon klassz sütemény lett. :)









Hozzávalók 23x11x6 cm-es sütőformához:
A banánkenyérhez:
28 dkg sima liszt
1 csomag sütőpor (12g)
20 dkg barna cukor
10 dkg vaj
1 kis pohár joghurt (125 g)
2 tojás
4 jó érett banán
5 dkg étcsokoládé
5 dkg törökmogyoró
kevés vaj és liszt a forma kikenéséhez

A tetejére:
5 dkg porcukor
2 ek. holland kakaópor
2 ek. víz
1 ek. vaj
banán chips

  1. A sütőt előmelegítjük 180°C-ra. A sütőformát kivajazzuk, kihintjük liszttel.
  2. A lisztet egy tálban elkeverjük a sütőporral és a sóval. A mogyorót és csokoládét durvára vágjuk.
  3. Egy másik tálban a cukrot a vajjal habosra keverjük. Hozzáadjuk a tojásokat, a joghurtot és a villával összetört banánokat. Az egészet alaposan kikeverjük, majd beleforgatjuk a sütőporos lisztet. Összekeverjük a tésztát, végül hozzáadjuk a mogyorót és csokoládét.
  4. A tésztát a formába öntjük és elegyengetjük. Betesszük az előmelegített sütőbe, majd ~30 perc elteltével 150°C-ra mérsékeljük a hőfokot és további ~30 perc alatt készre sütjük a süteményt. Tűpróbával ellenőrizzük. Ha nagyon barnulna a teteje, tegyünk fölé alufóliát. A kisült süteményt rácsra téve hagyjuk kihűlni.
  5. Míg hűl, elkészítjük a csokoládémázat. A porcukrot, kakaót és vizet kis lábasban, takarék lángon, gyakori keverés mellett összefőzzük. Belekeverjük a vajat, majd a kész mázzal megcsorgatjuk a sütemény tetejét; végül banánchipssel díszítjük.











Ihletadó recept itt.

2015. január 26.

Kankalin












"Minden ugyanarra vezethető vissza: a gyerekekre és a virágokra - ők jelképezik az életet, az élet továbbadását... Azt hiszem, az élet tulajdonképpen tényleg bennük testesül meg: a gyerekekben és a virágokban."
Audrey Hepburn







2015. január 25.

Aszalt paradicsomos ciabatta szendvics












A ciabatta nagyon jó találmány. :) Készülhet belőle pirítós, sajtos falatka, bruschetta, vagy panzanella. ...meg még rengeteg finomság és persze készülhet szendvics. Méghozzá elsőként mediterrán ihletésű, ha már egy ilyen klassz olasz kenyérféléről van szó. :) Mostanában rákaptunk az aszalt paradicsomra (is); ami még nem saját gyártmány, de ha természet anyánk is úgy gondolja, idén szép lesz a paradicsomtermés és akkor már semmi nem állhat utunkba. Addig is szorgosan sütöm a ciabattát és várjuk a jó időt. :)











Hozzávalók 2 személyre:
1 friss ciabatta
3-4 db aszalt paradicsom
2 ek. fűszeres olaj az aszalt paradicsomról
4-8 szelet füstölt sonka
2 marék rukkola
1 nagy paradicsom
1 kemény tojás
kis darabka kéksajt

  1. A ciabattát hosszában félbe vágjuk. Mindkét félre egy-egy kanál fűszeres olajat csorgatunk, majd elkezdjük összeállítani a szendvicset.
  2. Alulra tesszük a rukkola felét, amire a sonkaszeleteket fektetjük. Erre jön a felkarikázott tojás, majd a vékony csíkokra szelt aszalt paradicsom.
  3. Rámorzsoljuk a kéksajtot, a maradék rukkolával beborítjuk, majd rátesszük a ciabatta tetejét. Kicsit összepréseljük a szendvicset, de csak óvatosan. :) Félbe vágjuk és már ehetjük is.












2015. január 24.

Feketerigó









Rónay György - Feketerigó

Odafenn a fenyőfa hegyén,
mindig a legtetején
fütyül a feketerigó,
fütyüli, hogy élni jó.

Már szinte az alkonyi égen,
fekete pont a bársony kékben:
mintha egy kotta fekete feje
hirtelen énekelni kezdene.

Vagy mintha a Tavasz keze írna
víg verset az égi papírra;
tintája az öröm, a remény:
mint gyöngy remeg a tolla hegyén.

Azután nem bírja tovább
a tulajdon gondolatát:
kis szíve boldog bódulatát,
s azt, hogy oly gyönyörű a világ:

Lecsöppen a csepp örömében,
s most ott ül a fenyőfa hegyén fenn,
mindig, mindig a legtetejében:
csepp öröm a világ tengerében,

amitől az egész Föld fényes,
amitől a világ színe szép lesz,
s az áttetsző alkonyi oldott
kékben a világ szíve boldog.

És habkönnyű lesz, aki hallja.
Visszhangzanak a szívek a dalra.
Hallod-e: tíz, húsz, száz, millió, millió!
Taníts meg örülni, feketerigó!







2015. január 22.

A magyar kultúra napja






"A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy -a kézirat tanúsága szerint- Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.
Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.
Az emléknapon országszerte számos kulturális és művészeti rendezvényt tartanak. E naphoz kapcsolódva adják át a magyar kultúrával, továbbá -1993 óta- az oktatással, pedagógiai munkával kapcsolatos díjakat."

"Második alkalommal rendezték meg a magyar kultúra napján az Együtt szaval a nemzet programot. Idén az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium volt az esemény házigazdája, ahol mintegy ötszáz diák szavalta együtt a Himnusz első versszakát és a Szózatot. 

A kezdeményezéshez 718 iskola csatlakozott, tucatnál is több Kárpát-medencei oktatási intézmény is részt vett a programban, Székelyudvarhelytől, Brassón, Lendván, Beregszászon, Nevetlenfalván és Komáromon át egészen Nagymegyerig.
Az Együtt szaval a nemzet kezdeményezésnek évente újabb és újabb határon belüli és külhoni település ad otthont. A következő házigazdát az idei résztvevők közül sorsolással választják ki április 11-én, a költészet napján." 


Forrás: wikipédia.hu; stop.hu

2015. január 21.

Spenótfőzelék - Csemetekonyha






Mivel a zöldborsó némi kihagyás után újra feltornázta magát a menübe, sőt a kedvencek közé, itt volt az ideje, hogy egy másik zöld zöldséggel is megismerkedjen Csemete. Elkészült az első spenótfőzelék, cseppet sem hagyományosan. Legnagyobb örömömre Csemete ebben nem hasonlít rám -mert bár mostanra megszerettem a spenótot, azért voltak érdekes kalandjaink :D-, mert vígan becsápolta. :)






Elkészítés:
  1. 50 dkg mirelit spenótot szobahőmérsékleten felolvasztunk. Egy lábasban két evőkanálnyi olívaolajat hevítünk, majd beleteszünk egy kis gerezd reszelt fokhagymát és addig dinszteljük, míg illatozni kezd. 
  2. Rátesszük a spenótot, gondolatnyi sóval ízesítjük, majd átforraljuk.
  3. Egy banánt feldarabolunk, villával áttörünk, majd a spenóthoz adjuk, jól elkeverjük.
  4. Egy evőkanálnyi lisztet egy kis pohár (125 g) natúr joghurttal és ~1 dl vízzel csomómentesre keverünk, majd besűrítjük vele a spenótfőzeléket. 
  5. Langyosra hűtjük. Egy főtt tojás sárgáját villával összetörünk és a főzelékhez keverjük.
  6. A megmaradt főzeléket kis adagokban lefagyasztjuk.




2015. január 20.

Ciabatta












Régóta próbálkozom ciabatta sütéssel. Rengeteg recept, rengeteg várakozással és izgatott kíváncsisággal eltelt óra, rengeteg finom kenyérféle és még több nevetés a google fordítónak hála. :D Mert hogy ilyen szinten azért nem gyűröm az angolt, se az olaszt, egyéb nyelvekről már nem is beszélve. De most azt hiszem sikerült megtalálni azt a receptet -Carol Field - The Italian baker című könyvéből-, amivel igazán szép lett ez az olasz kenyér.
Ciabatta-t először Arnaldo Cavallari készített 1982-ben, válaszul a népszerű francia bagettre. Azóta a ciabatta meghódította az egész világot és mint minden kenyérfélének ennek is számtalan variációja született. Köztük ez is. :)



 





Hozzávalók 4 db ciabatta-hoz:
A kovászhoz (50 dkg):
180 + 60 ml szobahőmérsékletű víz
fék kk. szárított élesztő
28 dkg kenyérliszt BL80
5 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt

A tésztához:
50 dkg kovász
50 dkg kenyérliszt BL80
1 tk. szárított élesztő
5 ek. langyos tej
250 ml szobahőmérsékletű víz
1 ek. olívaolaj
1 ek. só


  1. Előző nap elkészítjük a kovászt. A 60 ml vízben elkeverjük az élesztőt és ~10 percig pihentetjük.
  2. Tálba tesszük a kétféle lisztet, hozzáadjuk a vizet, majd a feloldott élesztőt és kézzel összeállítjuk a tésztát. 3-4 percig dagasztjuk, majd olajozott tálba tesszük, amit fóliával lezárunk és így pihentetjük a kovászt szobahőmérsékleten 12 órán át.
  3. Másnap elkészítjük a tésztát. A tejben elkeverjük az élesztőt és ~10 percig pihentetjük. A kovászt tálba tesszük, hozzáadjuk az élesztős tejet, a vizet, majd kézzel kicsit átdolgozzuk. Hozzáadjuk a sót, olívaolajat és a lisztet. Kézzel összeállítjuk a tésztát, majd jó 10 percig dagasztjuk, amíg fényes, ruganyos lesz, elválik a kezünktől és az edény falától. Ha abbahagyjuk a dagasztást, a tészta ragacsossá válik, de nem baj, ilyennek kell lennie.
  4. A tálat kiolajozzuk, visszatesszük bele a tésztát és fóliával szorosan lezárjuk. ~2 órán át kelesztjük szobahőmérsékleten.
  5. Sütés előtt ~30 perccel előmelegítjük a sütőt 220 °C-ra. Sütés elején egy tepsiben, vagy fém tálban vizet teszünk a sütő aljába, ezt félidőben óvatosan kivesszük.
  6. A megkelt tésztát liszttel -alaposan- megszórt deszkára borítjuk, majd a tetejét is bőven meghintjük liszttel és ~40x25 cm-es téglalappá igazítjuk. A széleket éles késsel körbevágjuk, majd 4 db 10x25 cm-es részre vágjuk a tésztát. Egy 40x35 cm-es tepsit lefedünk sütőpapírral úgy, hogy sütőpapírból elválasztókat készítünk -keresztben 4 részre osztva a tepsit-, hogy majd ne nőjenek össze a kenyérkék. Óvatosan belehelyezzük a tésztát, majd 20-25 perc alatt készre sütjük a ciabatta-t.
  7. Rácsra téve hagyjuk őket kihűlni.








Kicsit változtattam a recepten. Az eredeti a kovászhoz és magához a tésztához is fehérítetlen (BL112) lisztet használ. Talán a következő sütésig sikerül ilyet is beszerezni. ;)
 

2015. január 17.

Máktorta citruskrémmel és fűszeres szirupban karamellizált naranccsal












Mák, kakaó, citrom, narancs... Külön-külön is imádom őket, de így együtt valami oltári finomak. :D Már nagyon régóta szeretnék máktortát sütni. Nézegettem is recepteket, aztán valahogy mindegyikről lebeszéltem magam. Az ünnepek alatt sem került rá sor, mert volt sok más finomság. Mostanában nem is hiányzott a süti. ...annyira. :D Azazhogy mégis, hisz végül csak elkészült életem első máktortája. Az alaprecept a családi Nagymami tortája. :) Nem is értem, hogy hogy nem jutott hamarabb eszembe, hogy biztos finom lenne mákkal is. Sebaj! Jobb későn, mint soha. Eredetileg lekvárral akartam tölteni, de ha már úgy is az első máktorta; miért is ne lehetne egy kicsit feldobni? Mondjuk citruskrémmel -ha már a citromkrémet is annyira szeretjük- és ha már lúd, legyen kövér, "díszítésnek" kerüljön rá karamellizált narancs. Világért sem szeretnék szerénytelennek tűnni, de ez a torta tényleg nagyon jó lett. :D Olyannyira, hogy Párom -aki egyébként egyáltalán nem rajong a mákért- lelkesen falatozta velem együtt; majd közösen arra a megállapításra jutottunk, hogy ilyet még feltétlenül kell sütni! ;) Minél hamarabb! :D














Hozzávalók egy 22 cm átmérőjű kapcsos tortaformához (12-16 szelethez):
A tésztához:
4 tojás
30 dkg porcukor
12 ek. hideg víz
20 dkg sima liszt
10 dkg darált mák
2 ek. holland kakaópor
1 csomag sütőpor (12 g)
csipet só
zsír és liszt a forma kikenéséhez

A citruskrémhez:
1 citrom leve
2 citrom reszelt héja
1-1,5 narancs leve
2 narancs reszelt héja
4 tojás
20 dkg cukor
2 ek. vaj

A karamellizált narancshoz:
1 narancs (lehetőleg bio, vagy kezeletlen)
2 dl cukor
1 dl víz
kis darabka egész fahéj
4-6 db szegfűszeg


  1. A citruskrémhez a tojásokat elhabarjuk a cukorral és a citrusok levével. Hozzáadjuk a citrusok héját, majd takarék lángon -ez nagyon fontos, nehogy kicsapódjon a tojás-, folyamatos keverés mellett sűrű krémmé főzzük. Apránként belekeverjük a vajat, majd kihűtjük.
  2. A sütőt előmelegítjük 210 °C-ra. A sütőformát kizsírozzuk, kihintjük liszttel.
  3. A tésztához a tojások sárgáját a porcukorral és vízzel simára keverjük. Hozzáadjuk a lisztet, sütőport, darált mákot, kakaót, csipet sót, majd a kemény habbá vert tojásfehérjét is beleforgatjuk. Beleöntjük a formába, kissé megütögetjük, hogy a nagy buborékok távozzanak, majd betesszük a sütőbe. 10 perc után a hőfokot 190 °C-ra mérsékeljük és további ~40-45 perc alatt készre sütjük a tésztát. (Ha hirtelen pirulna, tehetünk fölé alufóliát.) Rácsra téve hagyjuk kihűlni.
  4. Míg a tészta hűl, elkészítjük a karamellizált narancsot. A narancsot alaposan megmossuk, majd 0,5 cm-es szeletekre vágjuk. A szeleteket negyedeljük, majd a feldarabolt narancsot lábasba tesszük. Felengedjük annyi vízzel, ami épp ellepi, majd felforraljuk és -közepes lángon- gyöngyözve ~5 percig főzzük. Leszűrjük, lecsepegtetjük. 
  5. Közben egy serpenyőben a vizet a cukorral összefőzzük. Ízesítjük fahéjjal, szegfűszeggel. Mikor kezd sziruposodni, beletesszük a narancscikkeket és ~30 percig kis lángon főzzük a szirupban. Levesszük a tűzről, félre tesszük.
  6. A kihűlt tésztát 3 részre vágjuk, vékonyan megtöltjük a citruskrémmel. A torta tetejét és szélét karamellizált narancscikkekkel díszítjük, majd legvégül megcsorgatjuk egy kevés sziruppal. Tálalás előtt hűtőbe tesszük néhány órára.











Lehet, hogy kimarad egy kevés citruskrém, de annyi baj legyen! :D Tálaláskor kanalazzuk a tortaszeletekre. ;)