2015. március 31.

Rukkolás-metélőhagymás túrókrém









A sós kencék között most ez az egyik nagy kedvenc. :) Egyszerű, gyorsan elkészül és persze gyorsan el is fogy. :D Ha csak metélő fokhagymával "ízesítjük", nyugodtan tehetjük uzsonnába is, mert ettől a fűszertől nem lesz átható hagymaillatunk. ;)









Hozzávalók 3-4 személyre:
25 dkg túró
1 dl tejszín
3 marék rukkola
1 kis csokor metélőhagyma
1 kis csokor metélő fokhagyma vagy 1 gerezd fokhagyma

bors

  1. A túrót egy tálban villával áttörjük. A rukkolát, metélőhagymát, metélő fokhagymát finomra vágjuk. Ha fokhagymával készítjük akkor azt lereszeljük.
  2. A tejszínt kemény habbá verjük, majd elkeverjük a túróval és a finomra vágott zöldekkel. Sóval, borssal fűszerezzük, majd fogyasztásig hűtőben tartjuk. 






2015. március 27.

Csokoládés mini kuglóf









Nemrég kuglófot sütöttem és újra rá kellett jönnöm, hogy én a kuglófot szeretem. :D Úgy belelkesültem ettől a felfedezéstől, hogy azonnal be kellett szereznem mini sütőformákat, hogy kipróbálhassam, milyen is a kuglóf, ha mini. A jól bevált receptet használtam egy picit átalakítva. Az csak menet közben derült ki, hogy ez a tésztamennyiség bőven elég lehet 16-18 formához is, mert ezek igencsak duci kuglófok lettek. :D









Hozzávalók 12 db 7 cm átmérőjű formához:
A tésztához:
38 dkg sima liszt
3 dkg holland kakaópor
8 dkg olvasztott vaj
8 dkg cukor
3 tojássárgája
2,5 dl langyos tej
2 dkg élesztő
5 dkg sütésálló étcsokoládé csepp
1 kk. őrölt Bourbon vanília
csipet só

A csokoládémázhoz:
10 dkg porcukor
3 dkg holland kakaópor
~4 ek. víz
2 ek. vaj

Dekorcukor a díszítéshez.


  1. Az élesztőt egy csipet cukorral ~1 dl langyos tejben felfuttatjuk.
  2. A cukrot a vajjal és a tojássárgájával jó habosra kavarjuk, majd hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt, a maradék tejet, vaníliát. Elkeverjük, majd beleszitáljuk a lisztet, a kakaóport, beleszórjuk a csokoládé cseppeket és fakanállal -vagy géppel- szép simára dolgozzuk a tésztát.
  3. Elosztjuk a kivajazott formákban, majd huzatmentes helyen ~50 percig kelesztjük. 
  4. A megkelt tésztát 190°C-ra előmelegített sütőben ~20 perc alatt -tűpróba- kisütjük. 
  5. Kicsit hűlni hagyjuk, majd a formákból óvatosan kivéve, rácsra téve kihűtjük.
  6. A csokoládémázhoz a porcukrot a kakaóporral és vízzel kis lángon összefőzzük. Belekeverjük a vajat, majd a kész mázzal megcsorgatjuk a kuglófok tetejét. Dekorcukorral díszítjük.










Tavasz















Szabó Lőrinc - Tavasz 


„Mi az?” – kérdezte Vén Rigó.
„Tavasz!” – felelt a Nap.
„Megjött?” – kérdezte Vén Rigó.
„Meg ám!” – felelt a Nap.

„Szeretsz?” – kérdezte Vén Rigó.
„Szeretlek!” – szólt a Nap.
„Akkor hát szép lesz a világ?”
„Még szebb és boldogabb!”






Hófény - Chionodoxa forbesii



Illatos ibolya - Viola odorata



Jácint - Hyacinthus orientalis


Odvas keltike - Corydalis cava



Tavaszi csillagvirág - Scilla bifolia (Védett!)














...szüleim kertjéből...

2015. március 25.

Bolognai spagetti - Csemetekonyha






Az első igazi olasz ebéd. :D Na jó, majdnem igazi. ;) Őszintén szólva, kissé tartottam tőle, hogy Csemete mit fog szólni a darabosabb ételhez, mert eddig nemigen tetszett neki az ilyesmi. Persze ez természetes, hiszen kevés foggal elég nehéz rágni, pláne úgy, hogy tulajdonképpen még nem is igen próbálta. Mármint ételt. Minden mást nagy lelkesedéssel. :D Szóval egy jó darabig villával áttört banánnal, pürésítés nélküli főtt rizzsel "gyakoroltunk"; és mivel egész jól ment a dolog, és ma kibújt a nyolcadik fog, úgy gondoltam ma kóstolhatna egy kis tésztát. :) Elvégre a nyolc, az már egy komoly szám! :D De persze nem ettől függött a dolog, csak pont jól jött ki a lépés. :) A bolognai spagetti a la Csemete igencsak ízlett, úgyhogy jöhetnek a tészták!




 

Elkészítés:
  1. Egy egész csirkemellfilét megtisztítunk, majd kockákra vágunk. A húst kevés olívaolajon megfuttatjuk, míg elveszti a színét és kifehéredik. Hozzáadunk egy gerezd karikákra vágott fokhagymát, két szál petrezselyemzöldet, egy kis fej vöröshagymát és egy szál sárgarépát felkockázva. Ízesítjük gondolatnyi sóval. Néhány percig dinszteljük, majd felengedjük annyi vízzel, ami ellepi és közepes lángon puhára főzzük. Ha kész, kicsit hűlni hagyjuk, majd botmixerrel pürésítjük. Ha kell, főzőlével hígítjuk. Külön adagokra osztjuk -egyet félre teszünk-, majd betesszük a mélyhűtőbe, későbbi felhasználásig.
  2. Egy adag capellini-t kifőzünk, leszűrünk, melegen tartunk.  
  3. Az előzőleg elkészített csirkemellből egy adagot 1 dl paradicsomlével összefőzünk. Ízesítjük gondolatnyi finomra morzsolt bazsalikommal és oregánóval.
  4. A tésztát tálkába szedjük, ráhalmozzuk a fűszeres húsos szószt. Reszelt sajtot szórunk a tetejére. Tálalás előtt a tésztát a gyermek igényeinek megfelelően villával áttörjük. 






2015. március 24.

Laktató saláták, könnyű vacsorák - Ajánló


A Stahl magazin februári különszáma igazi csemege azoknak -köztük nekem is :)- akik szeretnék egy kicsit formába hozni magukat testileg, lelkileg. Mert ugye az ember lelke akkor virul, ha jól érzi magát a bőrében. :) Főleg akkor, ha ezt oly módon teheti, hogy szinte észre sem veszi. Nem kell spártai módszereket alkalmaznunk és gyötörni magunkat, ha egy kis odafigyeléssel és néhány remek alapanyaggal olyan ételeket készíthetünk, amelyekkel mindezt könnyedén elérjük. 



http://www.stahldirekt.hu/hu/ujdonsagok/stahl_magazin_-_inyenc_fogyokura___2015.1._kulonszam



A magazint lapozgatva már megint ott tartok, hogy nem tudom melyik fogást készítsem el először. :D Azt hiszem egy mediterrán salátával indítok... azután jön egy jó kis desszert. ;)
A magazint megtaláljátok az újságárusoknál, vagy megrendelhetitek itt. :)

Garnélás tészta fűszeres paradicsomszósszal









Újabban eléggé rákattantunk a garnélára. Na jó, azért nem annyira, de tény, hogy sokkal többet eszünk, mint mondjuk egy éve. :) Nagyon klassz és igazán sokféle módon elkészíthető tengeri herkentyű. A tempura után ez az étel is nagy kedvenc lett. Amúgy is szeretjük a tésztát, így pikáns szósszal és garnélával pedig nagyon klassz villámebéd lett belőle.






Hozzávalók 2 személyre:
20 dkg hosszú metélt
30 dkg előfőzött, fagyasztott garnéla
4 dl paradicsompüré
3 ek. barna cukor
1 tk. kínai hétfűszer keverék
1 kis fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
3 ek. édes chilidzsem vagy 1 friss chilipaprika

olívaolaj
citromlé

  1. A tésztát kifőzzük, leszűrjük, melegen tartjuk. 
  2. Egy magas falú serpenyőben kevés olívaolajon üvegesre pirítjuk a finomra vágott vöröshagymát. Rátesszük a reszelt fokhagymát, a hétfűszer keveréket, néhány pillanat alatt átpirítjuk, majd felöntjük a paradicsompürével és ízesítjük sóval, cukorral. 
  3. Hozzáadjuk a chilidzsemet, vagy a finomra vágott chilipaprikát és közepes lángon kevergetve besűrítjük a szószt. 
  4. Beleforgatjuk a garnélát -amit előzőleg a leírásnak megfelelően kiolvasztottunk-, a tésztát és ~2 perc alatt átforrósítjuk az egészet. Azonnal tálaljuk. Néhány csepp citromlével még pikánsabbá tehetjük.








A receptet megtaláljátok a Kifőztük márciusi számában is. :)

2015. március 21.

Fehér csokoládés-vaníliás zabkása









Ezer éve nem készítettem zabkását. Pedig milyen végtelenül egyszerű. ...és a végtelenségig variálható. Talán ez a két legnagyobb előnye, már ha csak az elkészítést nézzük.  Mindemellett nagyon egészséges, bár ezt némiképp sikerült "elintézni" a fehér csokoládéval. :) De hát ennek a variációnak pont a fehér csoki a lényege. :D










Hozzávalók 1 személyre:
2,75 dl tej
6 dkg zabpehely (lehet fele apró, fele nagy szemű)
3 dkg fehér csokoládé + 2-3 kocka a díszítéshez
csipet őrölt Bourbon vanília

  1. A vaníliával ízesített tejet felforrósítjuk. Hozzáadjuk a csokoládéd és kevergetve felolvasztjuk.
  2. A csokoládés tejhez adjuk a zabpelyhet, majd néhány perc alatt készre főzzük.
  3. Tálba tesszük, a tetejét néhány kocka fehér csokoládéval díszítjük és már kanalazzuk is. :) 







2015. március 20.

Napfogyatkozás






Rákos Sándor - Nap és Hold

Én láttam egyszer, hogy a Hold
a Nappal szembenézett.
Halványkék, márványeres volt a Hold,
hűs hajnali igézet.

A Nap, a Nap meg úgy lobogott,
mint százezer fáklyaláng.
Tűzfarkú páva az ég kertjében,
szórta tollas sugarát.

Egy dombról bámultam, világ szeme,
a Holdat és a Napot.
Jobb orcám majdnem elégett,
a bal majd megfagyott.





Húsvéti vajas cipó












Közeledik a húsvét. Éppen ezért, ideje főpróbákat tartani azokból az ételekből, amelyeket majd el szeretnék készíteni az ünnepre is. Persze ez nem jelenti azt, hogy ezek csak húsvétra készülhetnek; sőt! :D Éppen ezért jó a főpróba is, így annál többször ehetünk belőlük. :D Idén először -sok év után- végre megsütöttem a húsvéti cipót. Ez a recept is egy régi Rama receptfüzetben van. ...és igen, már elég rég kinéztem magamnak. :) Sokat nem is változtattam a recepten. A margarint vajra cseréltem, és eredetileg napraforgó maggal szórják a tetejét, de az nem volt itthon, így lett szezám és lenmag a díszítés. :)










 

Hozzávalók:
50 dkg sima liszt
10 dkg vaj
3 dkg élesztő
2,5 dl tej
1 tk. cukor

1 tk. sáfrányos szeklice
1 tojás
1 tojássárgája
lenmag
szezámmag


  1. Az élesztőt a cukorral és egy kis kanál liszttel 1,5 dl langyos tejben felfuttatjuk. A maradék 1 dl langyos tejbe beáztatjuk a sáfrányos szeklicét.
  2. A vajat a liszttel elmorzsoljuk. Hozzáadjuk a tojást, a felfuttatott élesztőt és a tejet, amiben a sáfrányos szeklice van. Kézzel összeállítjuk a tésztát, majd addig gyúrjuk/dagasztjuk, míg elválik a kezünktől és az edény falától.
  3. Letakarva ~1 óra alatt a duplájára kelesztjük. Közben a sütőt előmelegítjük 220°C-ra a lábassal együtt, amiben majd a cipó sül.
  4. Ha a tészta megkelt, lisztezett deszkán cipóvá formáljuk. A sütőből kivesszük a forró lábast, óvatosan beletesszük a tésztát. A tetejét lekenjük tojássárgájával, megszórjuk len- és szezámmaggal, majd kereszt alakban bevágjuk. A lábasra rátesszük a fedőt és betesszük a sütőbe. 20 perc után a hőmérsékletet 200°C-ra állítjuk és fedő nélkül, további 15-20 perc alatt készre sütjük a cipót. Rácsra téve kihűtjük, majd szeleteljük.